Néhányan azok közül, akik már világos versenyelőnnyel dolgoznak:
Windustry
ACTIVE-IT
Prima plastic
cabala
Nem az ár miatt veszítetek ügyfeleket
Az ügyfelek döntése egyetlen kérdésen múlik:
„Miért pont ezt az ajánlatot válasszam a többi helyett?”
A legtöbb cég ugyanazokat az előnyöket hangsúlyozza: gyorsaság, minőség, szakértelem vagy rugalmasság.
Csakhogy ugyanezt állítják a versenytársak is.
Így az ügyfél számára az ajánlatok szinte egyformának tűnnek, és végül az ár alapján dönt.
Ilyenkor jön az alkudozás. Vagy végül mást választ.
Nem azért, mert rosszabbak vagytok. Hanem mert nem látja egyértelműen, miért ti vagytok a legjobb választás.
Pontosan ezen változtat a workshop.


Nem kell mindenben jobbnak lennetek
A legtöbb cég számos területen próbál kiemelkedni. Kedvezőbb ár. Extra szolgáltatás. Jobb feltételek.
Pedig a versenyelőny kulcsa nem az, hogy mindenben jók legyetek. Hanem hogy abban a néhány elvárásban legyetek verhetetlenek, amik a leginkább befolyásolják az ügyfelek döntését.
Így a vevők pontosan értik, miért érdemes titeket választani a versenytársak helyett. Minden más ügyféligényben pedig elég az elvárt szintet hoznotok.
Ezért a workshopon azt keressük meg, hogy mely vevői elvárások esetében tudtok olyan erősséget kialakítani, amivel a versenytársaitok nem rendelkeznek.
A workshop, ahol megteremtjük a céged versenyelőnyének alapjait
A legtöbb képzés azt tanítja, hogyan kell stratégiát alkotni. A workshopon elkészítjük a tiéteket. A céged kulcsembereivel közösen, a saját piacotokra, ügyfeleitekre és tapasztalataitokra építve. A munkát egy bevált módszertan és vezetett folyamat támogatja, így lépésről lépésre haladunk, amíg megszületik a piaci előnyötök.
Először feltárjuk, mely igények és elvárások mentén hoz vásárlási döntést a célcsoportotok. Ezután megkeressük, hogy ezek közül melyekben van valódi lehetőségetek felülmúlni a versenytársaitokat. Ehhez sorra vesszük azokat a meglévő vagy könnyen fejleszthető képességeiteket, amelyekben valódi lehetőségetek van kiemelkedni.
A workshop végére pedig összeáll egy konkrét akcióterv is, amely kijelöli a legfontosabb fejlesztési területeket, prioritásokat és a következő lépéseket ahhoz, hogy a döntő különbségetek egyértelművé váljon az ügyfeleitek számára.

A workshop végére pontosan tudni fogod:
1.
Mely ügyféligények számítanak igazán a döntésnél?
Azonosítjuk a célcsoportotoknak azokat a legfőbb elvárásait, amelyek meghatározzák, hogy végül kit választanak.
2.
Miben tudtok ténylegesen többet nyújtani a versenytársaknál?
Meghatározzuk, mely képességeteket érdemes fejleszteni ahhoz, hogy olyan erősséget alakítsatok ki, amit a versenytársaitok nem tudnak felmutatni.
3.
Hogyan válik ez az előny kézzelfogható üzleti eredménnyé?
Konkrét lépéseket határozunk meg, amelyekkel a versenyelőnyötök egyértelművé válik az ügyfelek számára, ezért a különbséget látják, nem az árat.
Mi változik a cégedben a workshop után?
Az első kézzelfogható eredmények már heteken belül látszani fognak.

Egyértelműbb értékesítési érvek
Az értékesítők azokra az előnyeitekre építik az érvelésüket, amelyek a legnagyobb hatással vannak az ügyfelek döntésére.

Célba találó marketing üzenetek
A kommunikációtok azt emeli ki, amiben többet nyújtotok a konkurenseknél az ügyfelek legfontosabb elvárásaiban.

Egyértelműbb választássá váltok az ügyfelek számára
Az ügyfelek könnyebben felismerik, miben vagytok mások és miért érdemes titeket választaniuk a versenytársak helyett.

Könnyebben hozod meg a stratégiai döntéseket
Világosan látod, hogy mely területekre érdemes időt, pénzt és erőforrást fordítani, hogy tovább erősítsd a céged piaci pozícióját.
Miért működik?
A döntő különbségeket keressük meg
A legtöbb cég minden területen próbál fejlődni. Mi azt keressük meg, mely ügyféligények befolyásolják leginkább a döntést, és ezek közül melyekben van valódi lehetőségetek kiemelkedni.

A szervezetben lévő tudásra támaszkodunk
A piacról, az ügyfelekről és a versenytársakról rengeteg információ van a szervezetben. A workshop ezt a tudást hozza felszínre, és segít összerakni a teljes képet. Így feltételezések helyett a cég valós helyzetére épül a stratégia.

Valós lehetőségekre építünk
Azokat a képességeiteket vesszük alapul a versenyelőny kialakításához, amelyek már ma is rendelkezésre állnak, vagy reálisan fejleszthetők. Így a piaci pozíciótok nem elképzelésekre, hanem valós alapokra épül.

Konkrét akciótervvel távoztok
A workshop végére nemcsak az derül ki, hogy miben tudtok versenyelőnyt kialakítani, hanem az is, milyen lépésekkel tehetitek ezt egyértelművé az ügyfelek számára az értékesítésben, a marketingben és a mindennapi működésben.

Hogyan zajlik a közös munka?
Így jutunk el a kapcsolatfelvételtől a kézzelfogható tervig.
1
Versenyelőny Check-lista: Első lépés a tisztánlátás felé
A közös munka a Versenyelőny Check-listával indul. Néhány célzott kérdés segítségével gyorsan kiderül, hogy az ügyfelek miért nem érzékelik egyértelműen a különbséget köztetek és a versenytársak között, és miért kerül mégis az ár a döntés középpontjába.
Ez adja azt a tiszta kiindulópontot, amire a további munkát építjük.
2
Versenyelőny Audit: Közelebbről is ránézünk a cégedre
Egy személyes vagy online beszélgetés során áttekintjük, hogy jelenleg mivel próbáljátok megkülönböztetni magatokat a piacon, milyen előnyöket kommunikáltok az ügyfelek felé, és ez mennyire befolyásolja ténylegesen a döntésüket.
A végére pontosan látszik, miért nem egyértelmű még az ügyfelek számára, miben vagytok jobb választás a versenytársaknál.
3
Workshop: Megtaláljuk, miért érdemes titeket választani
A workshopon közösen feltárjuk, mely ügyféligények és elvárások befolyásolják leginkább a vásárlói döntéseket, és ezek közül melyekben tudtok olyan különbséget kialakítani, amelyet az ügyfelek is értékelnek.
A végére nemcsak a versenyelőnyötök rajzolódik ki, hanem egy konkrét akcióterv is, amely kijelöli a következő lépéseket.
4
Megvalósítás: A tervekből eredmények lesznek
A workshop önmagában még nem változtatja meg a cégeteket. Az eredmény akkor válik valóssá, amikor a közösen meghatározott irányok megjelennek a mindennapi működésben.
Ezért a workshop után is segítek abban, hogy az akcióterv ne a fiókban végezze, hanem valóban beépüljön az értékesítésbe, a marketingbe és a stratégiai döntésekbe.
Kérdések, amik benned is felmerülhetnek
Válaszok, amikről jó, ha tudsz, hogy ne maradjon benned kérdőjel.

1 / Mennyi időt vesz igénybe a workshop?
A workshop két teljes napot vesz igénybe, reggeltől délutánig. A leghatékonyabb, ha a két alkalom között eltelik egy hét, így van idő átgondolni az első nap eredményeit, és a következő alkalmon már ezekre tudjuk építeni a további munkát.
2 / Kiket érdemes bevonni a workshopba?
Azokat, akik jól ismerik a piacot, az ügyfeleket és a cég működését. Jellemzően a vezetőség, az értékesítés, a marketing és a kulcsfontosságú szakmai területek vezetői vesznek részt. Nem a létszám számít, hanem az, hogy a megfelelő emberek üljenek az asztalnál.
3 / Mekkora cégeknek szól a workshop?
Azoknak a KKV-knak szól, amelyek már kinőttek az egyszemélyes vezetésből, de még nem váltak nagy, nehezen mozgó szervezetté. Ilyenkor a kulcsemberek még egy asztalhoz tudnak ülni, közösen alakíthatják ki a stratégiát, és gyorsan meg is tudják valósítani azt.
4 / Mi történik a workshop után?
A workshop végére elkészül egy konkrét akcióterv, de a közös munka itt nem ér véget. Segítek abban is, hogy a meghatározott irányok valóban megjelenjenek az értékesítésben, a marketingben és a mindennapi döntésekben.
5 / Mitől más ez a workshop?
Ez nem egy előadás, ahol kész válaszokat kaptok. Itt közösen dolgozunk, és egy bevált módszertan mentén alakítjuk ki a versenystratégiátokat. Majd kidolgozunk egy konkrét akciótervet is, amely lépésről lépésre megmutatja, hogyan tudtok kiemelkedni a piacon.
6 / Mi van, ha már van stratégiánk?
A legtöbb cégnek van növekedési, piacfejlesztési vagy értékesítési stratégiája. Versenystratégiája már jóval kevesebbnek. Pedig ez az alapja minden üzleti döntésnek, és minden más stratégiának. Megmutatja, miért érdemes titeket választani, és irányt ad a marketingnek, az értékesítésnek és a fejlesztéseknek.



