Rólam
Üdvözöllek, Bohus Krisztián vagyok!
Több mint 13 éve foglalkozom üzletfejlesztéssel, és a vezetői döntések támogatásával. Dolgoztam multinacionális környezetben üzletfejlesztési vezetőként, majd vezetői tanácsadásban és coachingban is tapasztalatot szereztem.
Ma ezt a tapasztalatot arra használom, hogy segítsek a KKV-knak megtalálni azokat a piaci megkülönböztető jegyeiket, amelyek érdemben befolyásolják a vásárlóik döntését. Így az ügyfeleik számára egyértelművé válik, miért érdemes őket választani, és nem az ár alapján hozzák meg a döntésüket.


Miért kezdtem el versenystratégiával foglalkozni?
Mert újra és újra ugyanazzal találkoztam.
A cégek rengeteg energiát fektetnek a működésükbe, mégsem azok az eredmények jönnek, amiket várnak.
Pedig jók abban, amit csinálnak.
A vezetők folyamatosan fejlesztik a működést.
A csapat elkötelezetten teszi a dolgát.
A szolgáltatás vagy termék rendben van.
Mégis, amikor az ügyfél döntési helyzetbe kerül, végül mást választ.
Ekkor vált világossá számomra, hogy a gond ritkán az ár. Sokkal inkább az, hogy a legtöbb cég valójában nem tud olyan különbséget felmutatni, ami miatt az ügyfeleik gondolkodás nélkül mellettük döntenének.
Ebből született a workshop szemlélete: segíteni a cégeknek megtalálni azt az erősségüket, ami miatt az ügyfelek végül őket választják.
Mi a Nyerő Stratégia?
A Nyerő Stratégia egy világos irány, ami megmutatja, kik a legfontosabb ügyfeleitek, milyen elvárások alapján döntenek, és melyek azok a területek, ahol ténylegesen többet tudtok nyújtani számukra a versenytársaknál.
Nem elméletet gyártunk. Hanem olyan stratégiát alkotunk, amely a napi működésben és az üzleti eredményekben is megjelenik.
Felmérés
Világosan feltérképezzük, milyen erősségekre érdemes építenetek, és hol tud a workshop valódi előrelépést hozni.
Workshop
Egy strukturált folyamat során meghatározzuk, mely képességeiteket érdemes fejleszteni ahhoz, hogy az ügyfelek legfontosabb elvárásait a konkurenseket felülmúlva teljesítsétek.
Megvalósítás
Segítek abban, hogy a versenystratégia ne csak papíron legyen ütős, hanem a gyakorlatban is működjön, és tényleges hatással legyen az üzleti eredményekre.

